Cigány pártok és amik mögötte vannak…


Pártok, pártok és pártok… Bár vártunk januárig, és az ünnepek alatt megpróbáltunk nem erre koncentrálni (nem feltétlen sikerült), de most januárban talán még aktuálisabb a téma, hiszen a választás évében vagyunk. Természetesen a pártokra és azok elszaporodására gondolunk. Na nem a „gádzsó” pártokra, mert elvagyunk látva jócskán velük is, és Ők is megérnének egy misét… … Olvass tovább


Roma Büszkeség Napja 2017


Az idei felvonulás a Blaha Lujza térről indult és a Nyugati Pályaudvarhoz érkezett. És jöttek is a romák és nem romák nagy számban. Talán az eddigi felvonulások közül az idein voltak a legnagyobb létszámban a vonulók. Megtalálhattunk itt a civilektől kezdve, egyesületeket, pártokat, egyedül, vagy csoportosan érkezőket. Tényleg, már már ünnepi hangulatban indult a zenével … Olvass tovább


2018-as választások elé…


Bizony bizony, már csak néhány hónap és újra dönthetünk. Már aki veszi a fáradságot és elfárad a szavazófülkébe. Hogy kire szavazunk, kire szavazhatunk egyáltalán az mostanában nem is követhető teljes egészébe. A választási rendszer átalakítása, igen csak vonzóvá tette a néhány hétig működő úgynevezett “business pártok” működtetését. Éppen ezért gombamód szaporodnak is, hiszen komoly támogatási … Olvass tovább


Cserdi csoda, vagy szimpla rasszizmus?


Szeptember 22-én, a Wesley János Főiskola, Polgárjogi Intézete adott otthont a Horváth Aladár által kezdeményezett fórumnak, aminek ezúttal a Cserdi Polgármester, Bogdán László volt a vendége. Azt nem tudom, hogy mennyit kellett győzködni Bogdánt, hogy fogadja el a meghívást, de becsületére legyen mondva, hogy bár tudta, nem a “rajongói” közé fog menni, ennek ellenére eleget tett a … Olvass tovább


Évtizedes tévhit, Orbán valójában NEM cigány származású!


Orbán Viktor valójában Orsós Viktor? Az Orbán Viktorral kapcsolatos cikkek alatti kommentárok között szinte kivétel nélkül minden alkalommal akad olyan, ahol “Orsós” Viktornak hívják a miniszterelnököt. Évekkel ezelőtt az ujasz.hu (mára már nem létező weboldal) utánajárt, s megtalálta Orbán nagyapjának szomszédját, aki gyerekkorában is ismerte már a mai miniszterelnököt és a nagyszüleit. Ő,  már két … Olvass tovább


Cigány vagyok! Szavazhatok?

A magyarországi cigányság minimum 800 éve a Magyar Nemzet alkotórészeként van jelen az országban.

Napjainkban az eddigi asszimiláció hatása oly mértékű, hogy a legtöbb Magyarország területén élő cigány nemzetiségű ember, nem beszéli ősei nyelvét, nem ismeri egykori kultúráját. Még csak kettős identitás tudata sincs.

Olvass tovább

Inline
Inline