Cigány pártok és amik mögötte vannak…


Pártok, pártok és pártok…

Bár vártunk januárig, és az ünnepek alatt megpróbáltunk nem erre koncentrálni (nem feltétlen sikerült), de most januárban talán még aktuálisabb a téma, hiszen a választás évében vagyunk. Természetesen a pártokra és azok elszaporodására gondolunk. Na nem a „gádzsó” pártokra, mert elvagyunk látva jócskán velük is, és Ők is megérnének egy misét…

Hanem a nemzetiségi, azaz a cigány pártokról, pártocskákról emlékeznénk meg néhány mondat erejéig.

Nagy svunggal hirdetik, hogy „Mi” cigányok is megérdemeljük a képviseletet, és ezt az úgynevezett nagyok 28 éve nem biztosítják nekünk. Ezzel kár is lenne vitatkozni, mert pontosan így van. Nem is ezzel van a gond.

Összefogás itt, együttműködés ott, szóval zajlik az élet a roma politikai képviselet tortájának minél nagyobb szeletéért.

Csak folyton feljön bennem a kérdés: De miért most????

  • Miért akkor, amikor néhány szavazaton fog múlik, egy autokrata rendszer elzavarása?
  • Miért most, amikor lényegében nincs ellenzék és a szélső jobb tör uralomra?
  • Miért nem próbáltak eddig a pártok elnökei, szóvivői, aktivistái a települések Önkormányzatában szerepet vállalni (nem a kisebbségi önkormányzatokban)
  • Miért csak most lehet felőlük hallani?

És még lehetne sorolni a miérteket, de fölösleges, mert ezekre válasz úgysem fog érkezni.

Nem beszélve arról hogy ki, kik akarnak nekünk utat mutatni. Szinte mindegyik cigány pártban (és most a személyeskedés elkerülése véget sem pártot, sem személyt nem nevezek meg) Büntetett előéletű, elítélt, csaló, bűnöző emberek találhatóak. Nem beszélve arról, hogy analfabéták is indulnak. Ők akarnak politikai képviseletet biztosítani a cigányságnak. Jó mi? Mégis ezt hogy képzelik? Bűnözők kezébe adjam a jövőmet, csupán azért mert cigányok, és egy cigánynak oda „kell” szavazni ahová Ők mondják? Vagy mégis hogy gondolták ezt? 2014 után sokan és sokat tanultunk. Milliók, sőt százmilliók forognak kockán és ez a lényeg itt, nem a cigányság képviselete. Mondhatnak, kampányolhatnak, osztogathatnak bármit akkor is ez a lényeg. Ha szart becsomagolom szép fényes papírba, akkor is szar marad. EZ! a helyzet most a cigány politikában. Egyetlen olyan embert nem tudok mondani ezekből a pártokból, aki mondjuk a települési önkormányzatban 2014 óta tevékenykedik. Bizottsági helyeket szerezett volna, határozatokat, rendelet módosítási javaslatot, törvényjavaslatokat adott volna be a Polgármesterének. Na de majd most Ők jól megmutatják, hogy milyen okosak. És majd képviselnek bennünket. Négy évente a választáskor biztosan. Na ebből nem kérek! Először rendezzük a sorokat, és ha eddig nem volt olyan fontos lépni ez ügyben, akkor várjunk addig, amíg elküldjük a jelenlegi kormányt Bayerestől, a lelkész miniszterestől, Semjénestől együtt. Ennek a célnak kellene egybe kovácsolni a cigányságot, nem a választási pénzeknek. Bár ha jobban meggondolom, egy új kormány valószínűleg átrendezi a választási pénzosztás jelenlegi nevetséges rendszerét, és akkor már nem lesz kedvük képviselni a cigányságot!


Inline
Inline